Mese a születésnapokról - és az NDK-s lányokról

Az idei születésnapok furcsák, csupa elsőt ülünk. Az elsőket az apukám nélkül. Ma például az övét. Ezt talán a legnehezebb.

Az utóbbi években - az ezen a blogon születő családmeséken felbuzdulva,- ő is elkezdte összeírni a legemlékezetesebb történeteit édesanyám segítségével. Ma ezeket olvasgattam.

Persze vannak olyanok, amiket már ezerszer hallottam, de akadt egy-két meglepetés is köztük. És biztos vagyok benne, hogy nektek is elmesélek majd néhányat - tudom, hogy nem bánná.

Az édesapámnak a vérében volt a jókedv és a huncutság. A különböző súlyú csínjeinek jóformán végeláthatatlan a lajstroma. És mivel azt egészen biztosan nem akarná, hogy a születésnapján bármelyikünk szomorkodjon, inkább elmesélem az egyiket, amit - lehet, hogy nem véletlenül, de - kifelejtett a memoárjából.

Fiatalon egész nyáron hajtották a csajokat a Balatonon - mi mást csináltak volna, ugye… Főleg az NDK-s lányoknál volt nagy sikerük a mendemondák szerint. Szerették bódítani és kábítani a német hablatyukkal a pipiket, de néhány szóra azért őket is megtanították magyarul. Egyik évben, amikor a nyaralás végén eljött a búcsú ideje, a lányok megkérdezték, hogy hogyan mondják magyarul azt, hogy ‘auf Wiedersehen’ (viszontlátásra). Erre édesapám rezzenéstelen arccal megtanított nekik egy olyan kétszavas kifejezést az egyik szülő bizonyos testrészéről, amit igazán nem volna illendő most ide leírnom. De egy pillanatig sem kell aggódnia a kedves olvasónak, aki most két lehetséges opció között őrlődik, mert legnagyobb szerencséjére a lányok megérdeklődték azt is, hogy a ‘danke schön’ (nagyon köszönöm), hogy hangzik a mi nyelvünkön. Erre tanította meg apukám a másik szülő másik bizonyos testrészét leíró, szintén nem kifejezetten szalonképes verziót. A helyes kiejtés miatt többször is elismételték, hogy jó bevésődjön, mielőtt útjukra engedték a lányokat a vasútállomáson. A lányok a vonat ablakán derékig kihajolva, könnyes szemekkel integettek az egyre távolodó peronon álló fiúknak és közben hangosan, jól artikuláltan és mély átéléssel kiabálták nekik az alaposan megtanult búcsúzkodási formulát.

Megragadván ezt az ünnepi alkalmat, ezúton is elnézést kérek minden hozzánk érkező, kedves vendégtől, akinek távozáskor széles mosollyal az arcunkon integetünk, amíg eltűnnek a láthatáron… a vér kötelez.

Közben a Tátra egyik csúcsán ma lezajlott az első lépegető malac-emlékfutam. De ezek a malacok megérnek egy külön mesét, hiszen talán én sem lennék, ha ők nem volnának.

Boldog születésnapot, Papaka!

Szeretettel: Pipike