Mese a határokról - és a határtalanról



Sosem találkoztam Samu bácsival. Az igazat megvallva a létezéséről sem tudtam a közelmúltig. Mégis úgy érzem, sokat köszönhetek neki. Megtanított, vagy legalábbis emlékeztetett a boldogság forrásának mibenlétére: “ha nem lehet úgy, ahogy én akarom, akkor úgy akarom, ahogy lehet" - ez volt az életfilozófiája.
Samu bácsié helyett Szent-Györgyi Albert gondolatain keresztül, de már a nagymamám is ezt sulykolta belénk: “a boldogság titka nem az, hogy még többet szerezzünk, hanem az, hogy örüljünk annak, amink van, és hogy kitöltsük életünk üres kereteit ahelyett, hogy azokat tovább tágítanánk.”
Mindennek a létjogosultságát és a valódi esszenciáját nem a boldog békeidőkben fedezi fel az egyszeri halandó. Mindaddig, amíg a dolgok a maguk természetes rendje szerint - elsősorban jól - alakulnak, csak pátoszos, ám üres frázisoknak hatnak a fenti gondolatok. De ha beüt a ménkű, akkor vagy megtanulja az ember eszerint élni az életét, vagy az még annál is nehezebb lesz, mint amennyire már amúgyis azzá vált.
Időbe telt, nem tagadom, de én is megtanultam a leckét. Ha csak és kizárólag rajtam múlna, valószínűleg örökké hegyet másznék, legalább havi egy pár cipőt rongyosra táncolnék és addig úsznék a tengerben, amíg felismeretlenül ráncosra áztatná a bőrömet a valószerűtlenül türkizkék, sós, kristálytiszta vize. De nem csak és kizárólag rajtam múlik.
A sclerosis multiplexnek nevezett, hívatlan lakótárs meglehetősen kíméletlenül karcolja fel a lehetőségeim térképére a határokat. Ezen lehet bánkódni - és szerintem néha kell is, mert vitathatatlan tény, hogy elég nagy kitolás ez az élettől. Viszont nem szabad ottfelejtenünk magunkat a búbánatvölgyben, csak maximum egy-egy kirándulás erejéig. Mert attól egészen bizonyosan senkinek nem lesz jobb, ha minden nehézségünk tetejébe még szomorkodunk is. Muszáj meglátni a sok stop tábla, sorompó és zárt ajtó között az egérutakat és a nyitva felejtett ablakokat! Mert vannak!
Én például már megint elmentem világgá - nem pont úgy, ahogy igazából szeretnék, hanem ahogy lehet. Persze még ehhez is kellett a rengeteg szervezésen túl egy nagy adag bátorság, egy mindenben partner útitárs és a hit, hogy bármi is történjék, meg fogjuk oldani. De a bakancslistám hosszú, nem ülhetek örökké a kanapén - függetlenül attól, hogy innen is pazar a kilátás.
Ha számszerűsíteni akarnám, akkor az ezerötszáz kilométeres autós túránk során nyolc nap alatt alatt két ország, négy szállodájának öt szobájában aludtunk - aminek a miértje egy külön történet. És lényegében az összes eltervezett programpontot kipipáltuk - ezek közt szerepelt például Európa legakadálymentesebb lombkoronasétánya a Roglán, felvonózás a Vogelre, ahonnan káprázatos kilátás nyílik a Bohinji-tóra, a Vršič-hágó meghódítása után egy kiadós trieszti dőzsölés és egy látogatás a Postojne-barlangba is, ami a kisvasútnak köszönhetően szintén akadálymentes. Mi tagadás, közben belefutottunk pár mérsékelten akadálymentes helyszínbe is, de mindig, mindent megoldottunk. Pár történettel ismét bővült a családi legendárium, és évek múltán jókat fogunk mulatni azokon, amik most még esetleg bosszantanak.
A Pilis kapujában nőttem fel, talán emiatt is imádom a hegyeket, az ölelésükben érzem magam biztonságban. A Júlia-Alpok iránti végtelen rajongásom az első találkozásunk óta töretlen.
Pont, ahogy a Vityillóka hercegkirálykisasszony és Bodega hercegkirályfi közötti szövetség is. Már kilenc éve és néhány napja, hogy Vityillóka hercegkirálykisasszony életében először megpillantva Bodega hercegkirályfi tarkójának bal-alsó szegletét, a másodperc tört része alatt bizton tudta, hogy ha egyszer mégis úgy alakulna, hogy megkéri a kezét, hozzámenne feleségül. Úgy alakult.
De nem minden alakul úgy, ahogy szeretnénk.
Viszont ha nem lehet úgy, ahogy szeretném, akkor én úgy szeretném, ahogy lehet.
Idén visszakaptam a hegyeimet! Jövőre irány a tenger?
Szeretettel: H.

Megjegyzések

A legtöbbször elmesélt

esem / mese - jackpot és royal flush

Mese arról, ami a szemnek láthatatlan - 'behind the scenes'

Kedveseim!