Mese az elsőkről - mert nem tudhatjuk, melyik az utolsó

Az élet tele van elsőkkel és utolsókkal, amik megnyitnak vagy épp lezárnak egy korszakot. A különbség köztük csupán annyi, hogy az elsőkről általában nem csak utólag derül ki, hogy azok voltak. Az utóbbi fél évem rengeteg elsőt hozott és már tudom, hogy volt sok utolsó is.

Egy folyamatos állapotromlással járó betegséggel élve ez voltaképpen törvényszerű, ám szerencsés csillagállás esetén azért időnként adódik alkalom levegőt venni és megbékélni a kialakult helyzettel. Ez most nálam nem az az időszak. Sajnos. Nem is nagyon tudtam, miről írhatnék az elmúlt hónapokban, amiből nem csak a keserűség, a tehetetlenség és a düh érződik át és bevallom, hogy még most sem vagyok meggyőződve arról, hogy sikerülni fog.

Hosszú út vezetett odáig, hogy pár napja megérkezett az első elektromos kerekesszékem.

Még élénken él bennem az öt évvel ezelőtti énem kétségbeesett tiltakozása a rollátor használatának szükségszerűsége ellen. Azóta már a legkülönfélébb típusait felvonultató, komplett flottám van belőlük, és tény, hogy hónapok óta házon belül is sokszor szükségem van az egyikre a közlekedéshez. Nincs mit szépíteni, néhány üdítő pillanattól eltekintve, költői túlzás járásnak nevezni azt, amit művelek A-ból B-be jutáskor.

A diagnózis pillanatában tudtuk, hogy ez a pont is el fog érkezni. Azt is, hogy még nagyon sok ennél is nehezebb pillanat is vár ránk. De az ember mindig igyekszik ezeket a távoli jövőben esetlegesen bekövetkezőként becsomagolva eldugni a lelke leghátsó zugába és jól körbetekerni buborékfóliával a biztonság kedvéért. Aztán jön az SM és felülírja a túlidealizált jövőképet és egy szempillantás alatt múltidőt alkot belőle.

Szembesülni a kiszolgáltatottságoddal és a tehetetlenségeddel, talán ez a legemberpróbálóbb feladat a világon.

A mi dolgunk ezt igyekezni ép ésszel túlélni. Ehhez aranyat ér egy jó társ, a támogató család és a barátok, de a legnagyobb szükség önmagunkra van! Nekünk kell eldöntenünk, hogy nem adjuk fel és nekünk kell keresni az újabb és újabb lehetőségeket az éppen kialakult helyzetünkben. Így alakult, hogy ebben a csodálatos napsütésben, hosszú évek óta először, én ma kirándulni mentem. Persze a megváltozott helyzetemhez meg kellett változtatni a mércét is - már nem kell sziklamászás vagy teljesítménytúra az elégedettséghez és az adrenalinhoz. Bőven megteszi az is, ha sikeresen átjutok a nagymértékű fakitermelés miatt jóformán járhatatlan szakaszokon erdészeti úton.

Bevallom, magam is meglepődtem, de könnyebb volt a "nagyközönség" előtt először beleülni a székbe, mint anno rollátorral kilépni az utcára. Csak egy icipicit sírtam.

Szeretettel: H.