Mese a világvégéről - Vajon meddig feszíthető egy húr?

 

Egy rózsaszínű vattacukor édes bájával bíró mesére vágysz? Akkor lapozz tovább.

Ez a mai nem lesz vidám, sem mókás, sem kedves, cserébe hosszú, mint mindig.

Időnként lehozza a sajtó a hírt, miszerint a német autóipar az összeomlás szélén áll, de azt is mindig hozzáteszik, hogy mekkora szerencse, hogy ez a problémakör kicsiny hazánkba nem gyűrűzött be. Na, ez az, ami óriási tévedés. Elmesélem miért.

2020. Adott egy lelkes elektronikai fejlesztőcsapat a Budapest-Liechtenstein tengelyen. Maroknyi ember óriási szürkeállománnyal, újító ötletekkel, ám fogyatkozó tőkével.

2021. A főhőseink befektetőket keresnek, hogy az elektromos autók működtetését megreformáló, félkész alkotásukat befejezhessék és sikerre vigyék. Számtalan jelentkező közül a precizitásukról és megbízhatóságukról híres, az autógyártásban nagy múlttal és presztízzsel rendelkező európai ország egyik épp tovább bővülni vágyó cége mellett teszik le a voksukat. Nagyobb a bizalom bennük, mint a kultúránkban megszokott munkamoráltól és minőségi sztenderdektől erősen eltérő, keletről érkező érdeklődőkben.

2022-2024. A sikeres fúzió pillanatában tettvágytól duzzadó csapat az idő előrahaladtával egyre inkább belefásul a végtelenített lemezen ismétlegetett "de hiszen mi egy nagy család vagyunk" frázisba, miközben az első pillanatban beharangozott, alapvető integrációjuk sem történik meg az anyacégbe. Számos intő jel figyelmeztet arra, hogy szuboptimális a helyzet: kezdve a magyar munkavállalók jogait védő, magyar törvények totális figyelmen kívül hagyásától, a cég belső szabályzatában lefektetett, közös munkanyelv csapatkohéziót erősítő és a cég sikeres előrehaladását biztosító használatának mellőzésén át, a szakmainak egyáltalán nem nevezhető nonszenszekig. A legalja talán az volt, amikor terveztettek valamit az évtizedes tapasztalattal bíró szakemberekkel, ami "nem baj, ha nem működik, csak nézzen ki úgy, mintha...", de gyorsan, mert sürgős! Biztos forrásból tudom, hogy volt, amikor egyikük-másikuk fel- és továbbállt volna, de meggyőzően marasztalták őket.

2025. A nagy változások ideje. Év elejétől ismert tény, hogy a hazai fiókvállalat megbízott ügyvezetője május végén távozik posztjáról. Az utódjáról és a továbbiakról még az utolsó munkanapján sem közöltek semmit, de azt azért jelezték odafentről, hogy a májusi fizetés lehet, hogy egy kicsit késni fog, szíves megértésüket és türelmüket kérik az itt dolgozóknak, de mint az ismert, a többi egységnél sem könnyű az élet, nem úgy alakulnak a számok, megszorításokra van szükség, blablabla, de aggodalomra semmi ok, "hiszen mi egy nagy család vagyunk", ugye.

Lényegében ez volt az utolsó hivatalos kommunikáció a cég vezetőségének a részéről mielőtt a nyár derekán egyszercsak a postás bedobott egy levelet, melyben arról tájékoztatták a magyarországi munkavállalókat, hogy fel vannak mentve a munkavégzés alól. Ha addigra esetleg erre maguktól nem is jöttek volna rá, legalábbis sejtették, hiszen voltak árulkodó jelek a rádiócsenden és a totális ignorancián túl is. Gyanús volt például, hogy az irodájukból már hetekkel korábban kizárták őket a felhalmozott bérleti díj tartozás miatt, majd a következő munkanapon a céges hálózatról kitiltották a számítógépeiket és a telefonjaik díjhátralék miatt levélnehezékké váltak. Bár váratlan lehet a fordulat, de fizetést sem kaptak, azóta sem. Viszont felmondani sem tudnak, hiszen nincs kinek és nincs, aki elvégezze az ehhez kapcsolódó adminisztrációt sem. Az ügyvezető ugyanis köddé vált. Minden jel arra mutat, hogy előre alaposan megtervezett koreográfia szerint. Itt hagyta sorsára a korlátolt felelősségű társaság lecsupaszított és kibelezett csontvázát, jónéhány - hónapok óta kifizetetlen - munkavállalóval, további tetemes tartozásokkal, és odébbállt, mint aki jól végezte dolgát. Egyébként a szomszédban már új céget is alapított azóta. Ez már így önmagában is botrányos, de az, hogy a hivatalok és a hatóságok jóformán tehetetlenek, nagyon elszomorító.

Még oldalakon át szórakoztathatnám a nagyérdeműt a meghökkentőbbnél felháborítóbb részletekkel, de már így is az olvashatatlanság határát súrolja a karakterszám, így azokat meghagyom a következő felvonásokra.

Bárcsak zárhatnám úgy ezt a mesémet is, mint oly sokat: "fele igaz, fele álom, ha elhiszed, azt sem bánom!" De ezek a puszta tények. Mindeközben egy dúsgazdag üzletember nyugodtan hajtja álomra a fejét, és talán már el is felejtette, hogy jogilag még van egy magyar cége. És egyelőre minden jel arra utal, hogy ezt büntetlenül meg is teheti.

2025, Európa.

Szeretettel: H.

Ps.: ugyanitt "nincs mese" jeligére, érdeklődő újságírók és nemzetközi jogban járatos, elvetemült jogászok jelentkezését várjuk!