Mese az esküről – „hitetlenül el nem hagyom”



Ma kereken tizenöt éve, hogy egy napsütésesnek induló, majd később viharosba forduló, őszi napon Nevenincs hercegkirálykisaaszony felöltötte legszebb ruháját és örök hűséget fogadott az Öreg Királynak. Azóta is tisztán emlékszik az útra, amit az édesapja oldalán megtett a templom ajtajától, a násznép fürkésző tekintete mellett, az oltárig.
Valószínűleg sok menyasszony fejében keringenek hasonló gondolatok egy ilyen rövid, ám végtelenül hosszúnak tűnő úton, mint neki, legalábbis akkor ő ezt így gondolta. Lépésről lépésre gyűltek a kételyek, a félelmek és az aggodalmak, de mind mellett ott állt a hit és a vágyakozás is, hogy talán most jön el az az évek óta ígért „majd”, és ezentúl már valóban minden olyan lesz, mint a mesékben. Nem olyan lett.
De a hercegkirálykisasszonyoknak különösen fontosak az eskük és talán ez volt az, ami még hosszú évekre odaláncolta őt egy sehova sem tartó kapcsolatban a királya mellé. Mígnem egy napon, lassan kilenc éve már, egyetlen nyamvadt hamuban sült pogácsával a tarisznyájában betette a háta mögött a roskadozó vár kapuját és elindult világgá, megkeresni a boldogságát.
Sokat vívódott önmagával, kiváltképp az első időkben, hiszen nem tudta megtartani az esküt, s megszegte a szent fogadalmat, ami az ő értékrendje szerint egy valamirevaló hercegkirálykisasszonyhoz egyáltalán nem méltó.
Fél év kellett hozzá és egy esküvői szertartás, hogy megértse, hogy újraértelmezze a házasságkötéskor megfogadott eskü szövegét, melyet egykor bizalommal telve rebegett bele az éterbe a Jóisten színe előtt. A sok fogadalom között ott sorakozik a "hitetlenül el nem hagyom" is.
Hosszú ideig hitt benne, hogy a kapcsolatukat működőképessé tudja tenni egyedül is, hogy majd jó lesz, ha ő mindent megpróbál megtenni érte... Erre esküdött fel. Foggal-körömmel vívott érte éveken át. De jött egy fordulópont. Külső szemlélőnek hirtelen, belső tapasztalóként hosszú évek sűrű pofára esései folyományaként, ám még számára is relatíve váratlanul. Évekig abban hitt, hogy kemény munkával, önfeláldozással, tűréssel és beletörődéssel mindaz, ami volt, majd jó lesz, majd jóvá válik. De egyszer csak már másban kezdett el hinni - és ez a pillanat tulajdonképpen tényleg csak egy pillanat, szóval hirtelen és váratlan volt számára is, holott évekig érett...
Átfordult a hite.
Nevenincs hercegkirálykisasszony hittel hagyta el az Öreg Királyt. Azzal a hittel, hogy neki is jár egy boldog élet, Az Élet.
Ahogy erősödött a hite, úgy vált Nevenincs hercegkirályisasszony egyre erősebbé, bátrabbá és mosolygósabbá, mígnem egyszeriben a tükörbe nézve már Vityillóka hercegkirálykisasszony nézett vissza rá. Az odáig vezető és azóta is tartó hosszú és göröngyös út során sok minden egyébre is fény derült, de az már egy másik mese.
Minden jó, ha jó a vége.
Szeretettel: H.

Megjegyzések

A legtöbbször elmesélt

esem / mese - jackpot és royal flush

Mese arról, ami a szemnek láthatatlan - 'behind the scenes'

Kedveseim!