Mese a telefonbetyárokról - vízhiány

Volt idő, hogy telefonbetyárkodtam. Az általános iskolánk sarkán levő telefonfülkéből a tanítási napok végén előszeretettel próbáltunk elérni különböző ingyenesen hívható ügyfélszolgálati telefonszámokat és jót kuncogva letettük a kagylót, mihelyst egy élő emberi hangot meghallottunk. Alsósként éltem meg az átállást az érmés rendszerről a telefonkártyákra. Emlékszem, egy pár száz forintos kártya egész tanévre fedezte az anyataxi rendelési szükségleteimet. Úgy hallottam, mára már csak nosztalgiából hagytak meg néhány telefonfülkét, mintegy műemlék gyanánt. Ezzel szembesülve ébredtem rá ismét, hogy már én is retrónak számítok - a telefonfülkék gyermeke.

Viszont a telefonálási szokásaimnak így legalább volt ideje igen magas szintre fejlődnie. Az egyik rejtett szuperképességem, hogy roppant kitartóan tudok próbálkozni a mindennemű szervekkel való kapcsolatfelvétellel, pechükre.

A tegnapi vihar, azon túl, hogy végre csordultig töltötte az esővízgyűjtőinket, okozott némi fennakadást a nálunk amúgy is csak részlegesen elérhető közműszolgáltatásokban. Bár az áram estére visszajött, de a víznyomás ezzel egy időben fokozatosan eltűnt a hálózatból, okozva ezzel némi logisztikai nehézséget az utóbbi fél napban.

Ennek okán ma olyan sokáig hívogattam sikertelenül az illetékes vízszolgáltató hibabejelentőjét, hogy

1. fejből megtanultam az egyébként szerintem szándékosan torzítva recsegősre belőtt hívásvárakoztató zenéig minden alkalommal, ellentmondást nem tűrően kötelezően végighallgatandó géphangot, mely úgy kezdődik: "Napot kívánok!"

2. nagyjából a tizenhetedik és a huszonharmadik sikertelen próbálkozás között ráéreztem erre a tulajdonképpen kissé pikírt köszönésben rejlő, burkolt humorra. Mert mitől is volna jó a napod ugyebár, ha nem folyik víz a csapból és erről még jelzést sem tudsz adni a megfelelő szerveknek?!. De azért köszönni meg mégis illik... Feltételezem, hogy a szöveget összeállító, magasan képzett kommunikációs csapat ezzel az asszertív pszichológiai fogásnak is beillő megoldással igyekezett validdá tenni a hívó félben a többedik sikertelen próbálkozásra már potenciálisan halványan felsejlő, olykor nyomokban némi feszültség látszatát is keltő morgásokat, melyek hátterében az illem és a valóság között feszülő, feloldhatatlan ellentét áll.

3. kitanultam a fogyasztóvédelmi törvény telefonos ügyfélszolgálatokra és hibabejelentőkre vonatkozó passzusait. Szomorú, de nem meglepő, hogy még egy közműszolgáltató sem tartja be azokat, ugyanis a hívás ötödik percének tizenegyedik másodpercénél sohasem sikerült tovább hívásban maradnom. Abban a minutumban mondja be ugyanis a már régi ismerősként üdvözölt géphang ötödjére, hogy a hívásom mennyire fontos számukra és hogy mennyire köszönik szépen a türelmemet, majd egy rövid megjegyzés után, miszerint a várakozási idő több, mint három perc, nemes egyszerűséggel bontják a vonalat. Megtisztelő lenne, ha kapnék döntési jogkört azt illetően, hogy hajlandó vagyok-e még további több, mint három percet várakozni a siker érdekében, de sajnos egyelőre még nem állunk a demokrácia ilyen magas fokán.

4. bőven volt időm alaposan kidolgozni a kommunikációs stratégiámat arra az esetre, ha végre sikerülne egy élő emberrel kapcsolatba kerülnöm. Először monoton hangon egy általános tájékoztatóban fogom részletekbe menően ismertetni vele nemcsak a saját, hanem a számára ismeretlen tömegek jogait és lehetőségeit, ezután kissé hamiskásan a Für Elise-t kezdem majd beledúdolni a kagylóba, miközben egy nejlonzacskó kifejezetten ritmustalan morzsolgatásával biztosítom, hogy garantáltan kellően idegesítő legyen az izgatott várakozás összművészeti élménye. De persze időről időre majd unott hangon biztosítom arról, hogy mennyire hálás vagyok a türelméért, és hogy milyen fontos nekem is, hogy hamarosan végre beszélhetünk, vagy nem, mert tervem szerint egy taktus kellős közepén, a leglehetetlenebb pillanatban fogom megszakítani a hívást.

5. bár egyébként már vagy fél órája van víz, de azért még kitartóan próbálkozom, hátha lesz alkalmam elnyekeregni a Für Elise-t egy mit sem sejtő ügyintézőnek.

Szeretettel: H.