Mese a szabadságról – Hiábavaló-e a küzdelem?

 

A március minden évben az SM tudatosság hónapja - ilyentájt többet hallani erről engem is érintő betegségről. Mivel tőlem is sokszor kérdezik, hogy hogy vagyok, és tudom, hogy sokakat érdekel, milyen egy ilyen hívatlan lakótárssal az élet, ezért úgy döntöttem, új rovatot indítok itt a blogon #napisiker jelöléssel. Az a tervem, hogy ebben fogom megosztani az apró napi sikereimet és örömeimet, hogy megmutassam az érdeklődőknek azt az édeskeserű valóságot, amiben élek.

Régen március 15-e a fellépésekről szólt. Volt idő, hogy egyszerre nyolc kórusban és egyéb formációban énekeltem, így a piros betűs nemzeti ünnepeinken komoly logisztikai bravúrokra volt szükség, hogy mindig pont ott, pont olyan öltözékben és kottákkal legyek, ahol, ahogy éppen esedékes volt. Mostanra a március 15-e is egy ugyanolyan nap, mint a többi. Illetve mégsem, mert a kokárdát azért mégiscsak illik feltűzni ilyentájt akkor is, ha csak egy szűk családi ebédre megyünk. És képzeljétek el, sikerült! Ráadásul kétszer is, mert elsőre, vaktában túl magasra tűztem, ezért lejjebb raktam. Ez nekem egy #napisiker. Ha te is úgy tengetnéd a mindennapjaidat, hogy nonstop egy vizes homokkal megtömött, túlméretes, vastag bőr munkáskesztyű lenne a kezeden, neked is az lenne. Én már nem emlékszem rá, milyen volt nem így lenni (dehogynem!), de megtanultam meglátni és értékelni ezeket az apró sikereket az életemben, amik napi boldogságmorzsákként segítenek holnap is felkelni.

A forradalmat is leverték, mégsem volt hiábavaló elődeink küzdelme. Hiszem, hogy az én napi szinten vívott harcaim sem azok.

Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

Szeretettel: H.