Mese a számokról - prímek és prímák

Egy komplett szakácskönyvnyi gasztromese elmaradásom van felétek. Mióta beindult a szezon a magaságyásban, volt már saláta-túltengésünk, kaporáradatunk, túl vagyunk pár uborkamérgezésen és jópár hete érik már a paradicsom és a paprika is, így most a lecsóvariációkra volna időszerű kitérnem, de mivel mégse a kulináris kulisszatitkok megosztása miatt ragadtam digitális varázspennát, csak elhintem, hogy a tepsis lecsó jó dolog!

Mondják, hét évente teljesen új emberré válunk, ennyi idő alatt minden sejtünk kicserélődik. Ez persze így azért nem teljesen igaz, de mégis valahogy vízválasztóak a hetesek. Nem feltétlenül az életkor értelmében, inkább az egyéb mérföldköveket tekintve. Egy ilyen vízválasztó hetes napjait élem, ideje a számvetésnek.

Szokatlan viszonyom van a számokkal. Őszintén megörvendeztet egy-egy prím, és csak pusztán szórakozásból is szeretek számolni, fejben. Talán indokolatlanul fontosak számomra a számok, de engem mindig is hajtottak előre. Versengő típus vagyok, ezt a kistestvérek biztosan megértik, szerintem genetikailag kódolt a vágy bennünk a nagyobbak utolérésére. Én, azt hiszem, elfelejtettem ebből kinőni, bár egyre ügyesebben zabolázom magam e téren is. Jó ideje már csak önmagammal versenyzek, magamat szeretném túlszárnyalni. Persze a béklyó a lábaimon ennek ellene dolgozik, de én meg szeretem a kihívásokat.

Amikor berobbant az SM, elkezdtem használni egy okoskarkötőt, elsősorban a lépésszámom detektálására. Én csak digitális bébicsősznek hívom, mert lekövethető vagyok, szól, ha keresnek telefonon, vagy ha be kell vennem a gyógyszerem. Van rajta egy funkció, ami méri a fizikai aktivitásomat és ezt egy számként jeleníti meg, ez a PAI - personal activity index. Azt mondják, hogy ezt előnyös száz felett tartani ahhoz, hogy elkerüljenek minket a szív- és érrendszeri betegségek, meg, hogy fittnek mondhassuk magunkat. Tisztán emlékszem, hogy amikor elkezdtem használni 2021 elején, sötét napjaimat éltem, tele fájdalommal és félelemmel. Majd' két évig a tízet sem értem el soha, meg voltam győződve róla, hogy a száz utópia. Aztán elkezdtem tornázni. Óriási örömünnep volt, amikor egyszercsak jelzett, hogy elértem a huszat, aztán - szinte hihetetlen, de - meglett az ötven is. Elégedett voltam, mert ez az én rendelkezésemre álló mozgáskészlettel számomra is elismerendő teljesítmény, onnantól igyekeztem fenntartani az elért szintet. Pár hónapja látom, hogy már inkább hetven az az ötven. El is kezdte piszkálni a fantáziámat a lehetősége annak, hogy megcáfoljam a korábbi vélekedésemet, miszerint az én állapotomban lehetetlen a száz PAI elérése, de nem erőltettem. Viszont néhány napja látom, hogy meg-megugrom a kilencvenet is, és én, a számok embere, ettől szinte borítékolható, hogy vérszemet kapok. Bekapcsolt a kistestvérüzemmód, megtoltam a kardiót az utóbbi napokban, hátha. De nem sikerült. Aztán ma újra nekirugaszkodtam, és képzeljétek, még közel se jártam a napi tornám végéhez, amikor jelzett a ketyere! Megugrottam a százat! A végére száznyolc lett. És tudjátok mit? A százhét és a százkilenc is prím, de nem érdekel... Nekem ma a száznyolc a legszebb szám.

Gyönyörű lezárása ez ennek a ma véget érő hetesnek. Holnap nagy napra virradunk! Ugyanis hét éve ígérte meg Bodega hercegkirályfi Vityillóka hercegkirálykisasszonynak, hogy nem hagyja egy árokparton, és azóta is tartja a szavát!

Szeretettel: H.