Mese a határokról - a "korlátolt felelősségű társaság"




Hetek óta tűkön ülve várom, hogy megoszthassam veletek a legújabb kacsaláb-zsírozó projektünk tanulságokkal fűszerezett, ámde boldog végkifejletű történetét, amolyan minden jó, ha jó a vége stílusban, de - és itt van ez az egészen apró, alig észrevehető, de mégis sokat sejtető "de" - egy ilyen felvezetés után szinte borítékolható, hogy erősen kapaszkodnom kell a ceruzámba és ügyesen csűrnöm-csavarnom a történet folyását, hogy a végére a főhőseink elégedett mosollyal az arcukon ellovagoljanak a naplementébe.
Történt ugyanis, hogy Vityillóka hercegkirálykisasszony és Bodega hercegkirályfi megálmodta, amikor még a hóvirágoknak híre sem volt a kertben, hogy tovább építgetik-szépítgetik, hangolgatják az egyre kevésbé nyikorgó kacsalábon forgó palotájukat. A hosszútávú terveik megvalósításához szükséges következő ésszerű lépés a birodalmuk határainak pontos és masszív kijelölése, így a régi, sokat toldozott-foldozott, helyenként akár méteres szakaszokon is szinte ép drótkerítések lecserélése mellett döntöttek, s lázas tervezésbe fogtak. "Ó, ez csak egy egyszerű kerítésépítés!", gondolhatná a mit sem sejtő Olvasó, de ennél jóval sokrétűbb és összetettebb történetről van szó. Pont a minap győződtem meg róla teljes bizonyossággal, hogy a terepadottságokhoz - a közel hat méteres szinteséshez - való alkalmazkodás bonyolultsága eltörpül a megrendelői igények teljesítésének nehézsége mellett. Pedig mi csak egy biztonságos, tartós és szép kerítésre vágyunk, bár kétségtelen, hogy minderre egyszerre és eltántoríthatatlanul. De kezdem az elejéről.
A tervezés megkezdéséhez először is szükség volt egy terepfelmérésre, amit némileg nehezített az évtizedes, áthatolhatatlan, pontos növénytani besorolását tekintve ún. ősdzsindzsa, aminek a lágy ölén békésen honolt a nyugdíjazására váró, rozoga kerítés. Kéretlenül nem jó tanácsokat osztogatni, de én mégis élnék ennél a pontnál egy javaslattétellel: soha ne ültess önszántadból vadszedret sehova! (Kivéve esetleg, ha a legfőbb ellenlábasod kedvenc helyéről van szó.)
A terep viszontagságaihoz képest meglepően precíz felmérést sikerült megvalósítani Bodega hercegkirályfi egyelőre szabadalmaztatás előtt álló, hirtelen szükség szülte, alacsony költségvetésű, de tökéletesen és pontosan működtethető szintezőberendezésével - amiről csak annyit árulhatok el, hogy még Hédi nagyi varródobozát is kinyitottuk a siker érdekében. S az eredményből született szintrajz nyomán játszi könnyedséggel készült el a méretpontos tervrajz a hőn áhított, beton lábazati elemekkel tarkított, mostanság divatos "táblás" kerítésrendszerről. Nem véletlenül a "precíz" a középső neve Vityillóka hercegkirálykisasszony szíve választottjának, hiszen a felmérés nyomán született tervek alapján megrendelt építőanyagokból a kerítés elkészültekor mindösszesen négy darab csavar maradt a nyakukon, pontosan annyi, amennyivel többet rendeltek biztos, ami biztos alapon. És itt felvillant egy pillanatra a boldog befejezés képe, hiszen elszóltam magam, a kerítés elkészült, de hosszú út vezetett odáig és még továbbra sem teljes a siker.
A pontos tervekkel nekiálltunk kivitelezőt keresni. Volt, akiről biztosan tudtuk, hogy akkor se bíznánk rá a munkát, ha ő fizetne nekünk - a korábbi kacsaláb mesékből már ismert brigád vezetőjére. Volt, akit már az elriasztott, hogy pontos terveink vannak. Volt, aki a túl magas, de olyan is, aki a gyanúsan alacsony költségvetésű árajánlat miatt esett ki a pikszisből. Volt egy jó hírű, nagy nevű, aki ráadásul első ránézésre egy kifejezetten korrekt árajánlatot adott - elvileg az általunk a rendelkezésére bocsátott szintrajzok, tervek, fényképek és tételes feladatkiírás alapján,- de aztán kiderült, hogy ő az ajánlat megírásakor nem tudta, hogy nem a Hortobágyon kell majd építenie, így bizalomvesztés miatt elengedtük ezt az eleinte kecsegtetőnek tűnő lehetőséget is. És az első pillanattól versenyben volt a későbbi győztes is, az általunk már ismert, kedves, lelkes helyi csapat, akiknek bár nem ez a fő profilja, de ilyet is vállalnak, igaz, nem a legkedvezőbb, de reális díjazás fejében. Aztán időközben kiderült, hogy voltaképpen sosem csináltak még pont ilyet, de elhivatottak és tanulékonyak, így Bodega hercegkirályfi határozott művezetésével, szoros jelenlétével, plusz két kezével és további, szabadalmaztatás előtt álló segédeszközeinek a rendelkezésükre bocsátásával képesek voltak egy olyan kerítést rittyenteni a kacsalábon forgó palota köré, hogy érdemes még néhány hétig nézegetnünk, mire lesz idejük visszajönni hozzánk felszerelni rá a belátásgátló hálót, mert azért eléggé megcsúsztak az idővel és most máshol van halaszthatatlan dolguk.
Emiatt és az elmúlt hónapokban felgyűlt, számtalan morcognivaló miatt egyfelől végtelenül csalódott vagyok, másfelől azért voltaképpen nagyon boldog is, mert ismét hatalmasat léptünk előre és ismét bebizonyosodott, hogy nincs lehetetlen, pedig voltak pillanatok, amikor kételkedtem benne. De tudjátok mit? Ahelyett, hogy azon hüledeznék, hogy mérőszalagot, csőkulcsot, de még ollót is tőlünk kértek kölcsön, inkább kicsit ráerőszakolt, de elégedett mosollyal az arcomon ellovagolok a naplementébe, mert végülis a kerítés megépült, s joggal viselhetné "a világ nyolcadik csodája" titulust. Csak azt sajnálom, hogy home office-ban nem lehet kerítést építeni, mert amennyi tudásra és tapasztalatra szert tettünk az elmúlt időszakban, abszolút versenyképes lehetne a családi vállalkozásunk a piacon.
Szeretettel: H.

Megjegyzések

A legtöbbször elmesélt

esem / mese - jackpot és royal flush

Mese arról, ami a szemnek láthatatlan - 'behind the scenes'

Kedveseim!