Mese a felelősségről - mi fán terem az egészségtudatosság?

Forrnak az indulatok a vármegyénkben az új ügyeleti rendszer bevezetése kapcsán. Én ezidáig csak belül fortyogtam emiatt, de most hagyom magam kibontakozni. Ismét kinyitom Pandóra szelencéjét, mert azt mások már egyszer megtették réges-régen, és talán épp itt az ideje valakinek kimondani, hogy többen fordítva ülnek a lovon.

A mai "mindenhez jogom van, ahhoz is, hogy magasról tegyek a kötelezettségeimre" világban nem meglepő a változó ügyeleti alapellátási rendszer kapcsán kialakult, már-már forradalmi hangulat. Véleményem szerint ennek egyik gerjesztője a lakosság "egészségtudatlansága", aminek a gyökere minden bizonnyal a nagyon távoli múlt homályába vész, s emiatt az egészségügyi rendszer inkább betegségügyivé alakult át az utóbbi évtizedekben.

Azt mindenki nagyon jól tudja, hogy alkotmányos joga van a testi és lelki egészséghez. De azt kevesen veszik tudomásul, hogy ez elsősorban nem az egészségügyre ró kötelezettséget, hanem ránk. Nekünk kell saját magunk jó gazdájának - kifacsart szóviccel élve jó gazdatestének - lennünk, hiszen az ókor óta tudjuk, hogy "ép testben ép lélek". Nekünk kell a lehető legjobb formában tartanunk magunkat - a csapból is folyó egészséges életmód javaslatok követése mellett például egészségügyi alapismeretek elsajátításával, vagy az elérhető szűrővizsgálatok rendszeres igénybevételével, mert minél előbb derül fény bármire is, annál nagyobb az esélyünk rá, hogy jól jöjjünk ki belőle. 

Titkon sokan attól félnek, hogy valami ijesztő diagnózissal kell majd szembesülniük, és ezért nem élnek a szűrővizsgálatok adta lehetőségekkel, vagy nem fordulnak orvoshoz mihamarabb a panaszaikkal. Pedig a mumus valójában addig sokkal félelmetesebb, amíg nincsen neve. Jó, néha utána is elég ijesztő marad, de mivel már legalább tudjuk, mivel állunk szemben, bevethetjük a teljes, odavágó fegyverarzenált. Azzal legyőzhetjük, de legalábbis hősiesen felvehetjük ellene a harcot. Nem áltatok senkit, néha még úgy sem sikerül, de sokkal nagyobb az esélyünk a gyógyulásra, vagy a jobban létre, ha a lehető legkorábban lépünk, mert aki időt nyer, az életet nyer!

Súlyos, krónikus betegként muszáj vagyok a "nem azért fizetem a tébét..." jól bevált, de rég lejárt, sőt igazából soha igaz sem volt lemezt pörgetőkre is reflektálni. Nem, a tébét nem azért fizetjük, hogy ügyeleti időben irassuk fel a "szuperfontos" gyógyszereinket, vagy a sürgősségin szombat délután vizsgáltassuk ki a több éve kínzó derékfájásunkat, mert mi éppen akkor érünk rá. Azért fizetjük, hogy mindenki segítséghez jusson, amikor bajban van. Azért fizetjük, hogy a súlyos balesetet szenvedett embertársunknak legyen esélye az életben maradásra, hogy a szívinfarktus ne minden esetben legyen egyenlő az élet végével, ahogy az agyvérzés sem, vagy a rák ne jelentsen feltétlenül halálos ítéletet, és az idő előtt érkező, csöppnyi életeknek lehessen reményteljes jövője. Befizetésünkkel ahhoz is hozzájárulunk, hogy a krónikus beteg és megváltozott egészségi állapotú társaink a lehető legtovább, a lehető legjobb életminőségben élhessenek, függetlenül attól, hogy multimilliárdosok-e, vagy tehettek-e volna bármit is annak érdekében, hogy elkerüljék, hogy olyan állapotba kerüljenek, amilyenbe - ez százezreket magában foglaló halmaz, a cukorbetegektől, a magas vérnyomásosokon át, a hozzám hasonló, sclerosis multiplexesekig.

A társadalom egészének biztosítjuk a befizetésekkel az egészségügyi ellátását a közösségi felelősségvállalás jegyében, mert soha nem tudhatjuk, mikor és ki következik, akinek szüksége lesz rá. És így valóban, a tébét részben azért is fizetjük, hogy legyen ügyeleti ellátás, hogy a váratlanul kialakult, súlyos állapotokat mihamarabb orvosolni lehessen. De a mai, modern világban ez már nem feltétlenül a bár gyalogközelben elérhető, de kevés lehetőséggel bíró, ügyelő orvost jelenti, sokkal inkább a magasszintű, egységes betegosztályozási (ún. triázs) rendszer alapján történő betegirányítást, hogy mindenki az állapotának megfelelő helyen, időben és módon kapjon ellátást. Viszont talán emiatt is lenne kiemelten fontos a befizetett adó- és járulékforintjainkból tájékoztatásra és egészségnevelésre is fordítani. Sajnálattal látom, hogy ez a történet is politikai helyezkedés és üzleti haszonszerzés színtere lett néhol, és ahelyett, hogy az OMSZ által rég elérhetővé tett szóróanyagokat felhasználva informálnák a lakosságot, egyes települések vezetői és az állami egészségügyi ellátását nyújtani hivatott orvosok inkább a helyi, fizetős magánügyelet megszervezésével és promotálásával vannak elfoglalva.

A változás mindig nehéz, hiszen ki kell hozzá lépni a komfortzóna megszokott állóvizéből, új dolgokat kell megtanulni és érintkezni kell az ismeretlennel. Ez félelmetes, kényelmetlen és nehéz, de szükségszerű a fejlődéshez. Nem állítom, hogy a rendszer tökéletes, de a korábbi sem volt az. S mivel gyerekcipőben jár, feltételezhetően lesznek bukdácsolások, de kizárólag rajtunk múlik, hogy megfelelően tájékozódva és a lehető legjobb egészségi állapotunkban ér-e minket ez a változás. Éppen ezért fontosnak érzem, hogy pánikkeltés és hőzöngés helyett gyűjtsünk információkat és keressünk válaszokat a kérdéseinkre. Én megteszem, ami tőlem telik - megosztom a mentőszolgálat által készített plakátot, és szívesen, a legjobb tudásom szerint válaszolok a hozzám intézett kérdéseitekre. Évente nulla forintért, mert felesküdtem arra, hogy segítek az embertársaimnak. Pedig nem ezért fizetem a tébét...

Szeretettel: H.