Mese a várakozásról - Advent I.

Van az évnek egy időszaka, amikor nagyon szeretek karácsonyi mézes-mázas filmeket nézni, de ez inkább karácsony és újév közé tehető. Tavaly láttam egy nagyon kedves minisorozatot, amiben a nagy havazás miatt a repülőtéren ragadtak az emberek. Kész szociokulturális tanulmány volt, annyiféle-fajta izgalmas karakter, s persze némi szerelem meg szívszorító családi szál a történetben, hiszen mégiscsak...

Mindig is vágytam rá, hogy filmcsillag legyek, de a mi családunk idei, nagy havazás miatti reptéren ragadós minisorozatának főszereplői vitathatatlanul a szüleim. Boldog és gondtalan nyugdíjas éveik nyitányaként felkerekedtek, hogy végre együtt ünnepeljék a Hálaadást a negyven éve egy óceánnal szétválasztott fivérek. Remekül sikerült az út, megannyi program, számtalan élmény, rengeteg együtt töltött idő. De eljött a búcsú ideje, és bár megfordult a fejekben a repülőjegyek későbbi időpontra való átíratása, nem változtatva az eredeti terven, elindultak az alapesetben is végtelenül hosszú hazavezető útra.

Már az első momentumnál gyanút kellett volna fogni. Majd' négy órás késéssel indult a tengerentúli járat - pontosan 3 órával és 45 perccel később a tervezettnél, kártérítés pedig 4 órán túl jár -, ami annyira tele volt emberekkel, hogy mindenkit megkértek, hogy lehetőleg a kézipoggyászaikat is adják fel csomagként - de legalább ingyenesen. Miért ne tenné az ember, ugye? Hiszen nagyjából 16 óra múlva úgyis visszakapja, s lévén, hogy főként éjszakai repülés, a gyógyszerekre nem lesz szükség, ahogy a telefontöltőkre sem, az óvatosságból a fedélzeti bőröndbe pakolt váltóruha és piperecsomag pedig még sose kellett, holott pár repülőúton már túl vagyunk...

Az már indulás előtt kiderült, hogy a gép késése miatt biztosan nem érik el Münchenben a Budapestre tartó csatlakozást, így készségesen átfoglalták a jegyeiket az ügyintézők az esti járatra, hogy ne legyen semmi probléma. Minket erről még értesítettek a felszállás előtt, így kényelmesen volt időm átszervezni a megrendelt taxit és időről-időre ellenőriztem a repülő haladását az erre alkalmas oldalon. Nagyon jól jöttek, magasabban és gyorsabban a tervezettnél, így sokat hoztak a kezdeti késésen. Láttam a radarképen az Európa felett kavargó erős felhőzetet, de mivel a repülőterek weblapjai semmi különösen aggasztót nem jeleztek és az éghajlatunkon normális a felhőzet jelenléte, nyugodtan várakoztunk. Mire Münchenben földet értek, már meg tudtam nekik üzenni, melyik kaputól indul a budapesti járat. Egy gyors telefon - minden oké, de nagyon esik a hó. Hurrá, már csak pár óra és itthon lesznek! 

Kisvártatva jött a hír, hogy a zord időjárási körülmények miatt leállítják a légiforgalmat. Minden járatot töröltek. Ez itthoni idő szerint pénteken este 8 óra tájban volt. A szüleim az időeltolódás miatt frissen és üdén, sztoikus nyugalommal vették tudomásul, hogy aznap nem fognak még a saját ágyukban aludni. De ne aggódjunk, reggelre biztosan helyreáll a rend, majd holnap jönnek, addig pedig kiderítik, mire számíthatnak. 

Mivel a müncheni a németek második legforgalmasabb repülőtere, nem nehéz elképzelni, mennyi ember torlódott fel a tranzitban rövid időn belül - úgy rémlik, aznap este 200 járatot töröltek. Az információs pultoknál végeláthatatlan sorokban gyűltek az utasok, úgy tűnt, sosem fognak elfogyni. Ez az aggasztó látomás egyszeriben elillant a földi kiszolgáló személyzet azon huszárvágásával, hogy 22 órakor lehúzták a rolókat, miszerint nekik lejárt a munkaidejük, s amúgy sem tudnak már senkinek semmiben segíteni. Mindenki csináljon, amit akar és tud, kérjen róla számlát, és majd kifizetik. Kiraktak egy kupac pokrócot meg némi csokoládét a pultra, majd mint akik jól végezték dolgukat, távoztak "holnap reggel 6-kor nyitunk" jeligével. Ez pénteken este történt. Rengetegen - tényleg rengetegen - azóta is ott rostokolnak a müncheni repülőtér várójában. Ma már szerda van. A legnagyobb német légitársaság ügyfélszolgálata lényegében elérhetetlen ötödik napja. 

A mi idevágó családmesénk következő epizódja tartogatva néhány varázslatos fordulatot, de azzal zárul, hogy ha szombaton még nem is, de vasárnap már a saját ágyukban aludtak a megfáradt utazók. Elmeséljem az odáig vezető kalandos útjukat?

Szeretettel : H.