Családmese - levél a frontról

A déd- és nagyszüleink a világháborúk okozta szörnyű terheket cipelve a lelkükben élték le az életüket. A legtöbb túlélő a hallgatást választotta miután elcsendesedtek a frontok, csak néhányan meséltek az átélt borzalmakról. De háború ide, vagy oda, az élet zajlott, szerelmek szövődtek, házasságok köttettek és családok alapultak a fegyverropogás közepette is. Mai fejjel fel nem fogható, hogy milyen nehézségekkel kellett nyolcvan-száz évvel ezelőtt megküzdenie a felmenőinknek. 

Van egy nagy barna fadobozunk, a kézzel rajzolt családfa mellett abban sorakoznak az őseink születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatai, keresztlevelei, bizonyítványai, kitüntetései és olyan felbecsülhetetlen értékű relikviák, mint például egy fiatalember levele a frontról, melyet szerelemtől lángoló szívvel és kimért tisztelettel a vágyott hölgy szüleinek írt.

"1917. július 29.

Kedves Bekő bácsi és néni!

Levelem tárgyához azt hiszem a legkevésbé sem illik a mostani puskaporos időszak, amikor napról napra ezrek és ezrek pusztulását látjuk vagy halljuk, amikor nem tudjuk, hogy azok közül, akik ma még együtt vagyunk, holnap kik feküsznek átlőtt szívvel vagy szétroncsolt testtel – élettelenül – az ellenséges drótakadályok előtt; igaz, hogy ezek a napok nem arra valók, hogy az ember már most tervezgessen a béke idejére, de mi ad még mindég erőt és kitartást az embernek, ha nem a boldogabb jövőben vetett bizalom?

Isten különös segítségével eddig még minden veszedelemből szerencsésen megmenekültem, az Ő benne vetett bizodalmam nyugtat meg a továbbiakra nézve is, ezért merek gondolni a jövőre is.

Azt hiszem van már tudomásuk Bekő bácsiéknak arról a komoly vonzalomról, amit Ilonkával egymás iránt érzünk s leghőbb óhajunk – ha a jó Isten épségben hazasegít – hogy Bekő bácsiék szülői beleegyezését is megnyerve egymásé lehessünk.

Addig is, míg eme kérésemet személyesen is megújíthatom, arra kérem kegyes engedelmüket, hogy a levelezést Ilonkával – ilyen értelemben fenntarthassuk.

Az esetleges alkalmatlankodásomért s az eddig tudtukon kívül küldött leveleimért is bocsánatot kérve és beleegyező válaszukat határtalan bizalommal várva,

kezeiket csókolja: 

Szigeti Ferenc”

Azon tűnődöm, vajon hány mai fiatalember kér engedélyt a szülőktől az udvarlásra? Közben melengeti a szívemet Vityillóka hercegkirálykisasszony és Bodega hercegkirályfi első találkozásainak emléke. Ő rendhagyó módon, versben boltolta le édesanyámmal a kérdést, de ez a történet megérdemelne egy külön mesét.

Vajon hányan tudnánk ilyen míves kézírással, ilyen szép megfogalmazással levelet írni egy lövészárokból úgy, hogy golyók záporoznak a fejünk felett? 

Büszkeséggel tölt el, hogy a dédnagyapám képes volt rá. De hogy Bekő Ilonka lesz-e a dédnagyanyám, az nagyban függ a szülők válaszától. Szerencse, hogy az a levél is ott lapul a nagy barna fadobozban. Kíváncsi vagy rá, hogy mi áll benne?

Szeretettel: H.