Mese a nagy számokról - így is, úgy is

Erős kezdésnek érezném egy olyan kifejezéssel indítani a mai mesém, mint a nyalábemissziós spektroszkópia, ezért inkább a fúziós plazmafizikával kapcsolatos ismereteim megszellőztetése előtt a családomról mesélek.

Mérnökök között nőttem fel. Tudományos kíváncsiságunk kielégítése céljából anyukám vezényletével robbantgattunk, meg gejzírt készítettünk otthon fellelhető anyagokból, nagyapám kapcsolótáblát fabrikált nekünk, hogy megértsük az elektronika alapjait, miközben nagyjából folyamatosan építőkockákkal feszegettük a statika határait. Mindig is érdekeltek a természettudományok. A mai napig lenyűgöz, hogy az emberi test felépítése és működése milyen csodálatos esszenciája mindennek. Én ebben mélyedtem el, a bátyám pedig fizikus lett.

A fizikusok kapcsán él az emberek fejében egy kép egy kissé elvarázsolt, öreg, rosszulöltözött fickóról, ezt a tévképzetet szeretném eloszlatni. A mi házi fizikusunk például egészen normális. És miatta ismerek többet is, akik szintén. Tény, hogy mások számára sokszor elsőre felfoghatatlan, amit csinálnak, de ha megengedjük magunknak, hogy belegondoljunk a köznapi ember agyával, akkor egy nagyon izgalmas világ tárul elénk. 

Ő például azon dolgozik, hogy majd egyszer képesek legyünk úgy energiát előállítani, hogy az környezetkímélő, biztonságos és jóformán kiapadhatatlan legyen. Ehhez próbálják leutánozni a Nap működését. Azt, ahogy a Napot felépítő részecskék összetapadásából - fúziójából - energia keletkezik. Ezért hívják fúziós energiának, és ettől olyan fényes és forró a Nap. Szóval megpróbálják lehozni a Napot a Földre! Mondjuk akad némi nehézség, például, hogy a Nap belsejében levő tizenötmillió Celsius fok elég meleg ahhoz, hogy csak úgy bármilyen anyag hosszútávon elviselje, s ez okoz némi fejtörést a kutatóknak a reaktorok építése során. A cél jó, az érdek közös, így a tudományos világ összefogott és a különféle nemzetek együtt, az eredményeket egymással megosztva dolgoznak azon, hogy ebből előbb legyen működőképes rendszer, minthogy végleg kizsigerelnénk Földanya erőtartalékait.

A magyarok fejlesztik a világ különböző pontjain épülő kísérleti reaktorokba az optikai megfigyelőrendszereket, kamerákat - az általuk készített kütyükkel képesek bekukucskálni a reaktor belsejébe, hogy mi is történik odabent, a magashőmérsékletű plazmában működés közben. (A plazma a negyedik halmazállapot a szilárd, a folyékony és a légnemű mellett, "formázható anyagnak" is hívják. Csak elképesztően magas hőmérsékleten alakul ki s keletkezik benne elegendő energia a fúzió beindulásához.) Szóval ezt a plazmát kéne szemmel tartani valahogy, de mivel odabent meglehetősen sötét van, és amúgy sem különösebben látványos szabad szemmel a bent zajló folyamat, ezért belelőnek egy atomnyalábot. A becsapódási helyeken ez változást idéz elő - a hozzáértők azt mondják, hogy ettől a plazma "begerjed"-, ami fénykibocsátással jár. No, ennek a változásnak a tartományát, azaz spektrumát figyelik meg. Nem elhanyagolható tény, hogy a plazmában mikroszekundumok alatt történnek óriási változások - az a másodperc egymilliomod része -, szóval a régimódi analóg fényképezőgépeknél kicsit komolyabb infrastruktúrát igényel a megfigyelés. 

A kezdetben riasztónak ható nyalábemissziós spektroszkópia kifejezés így már talán nem is olyan érthetetlen, ugye? 


Hazánk fiai éppen Japánban élesítik a diagnosztikájukat a legújabb reaktoron, mely az ITER előtti utolsó állomás a kutatásban. Felfoghatatlan, de a cél a kétszázmillió Celsius fok fenntartása száz másodpercen keresztül. Viszont igyekeznie kell haza a doktor úrnak, mert át kell vegyen egy fontos kitüntetést, amit vitathatatlanul meg is érdemel, hiszen egy jobb világért dolgozik, aki le akarja hozni a Napot a Földre.

Bár a kép tanúsága szerint én többet tettem a siker érdekében...


Szeretettel: H.


https://www.facebook.com/magfuzio

Megjegyzések

A legtöbbször elmesélt

esem / mese - jackpot és royal flush

Mese arról, ami a szemnek láthatatlan - 'behind the scenes'

Kedveseim!