Mese a megoldásokról - Irány a végtelen! (Csak álljunk meg néha pihenni...)

A túlélés, sőt méginkább talán a boldogság egyik záloga tapasztalataim szerint a kreativitás. Mindenkinek egyéni vágyai, lehetőségei és adottságai vannak. A bökkenő az, hogy a vágyaink általában túlmutatnak a lehetőségeinken és az adottságainkon. De talán ez a "biodízel", ami hajt minket, hogy még "gyorsabban, magasabbra, erősebben" tegyük a dolgunkat, hogy többé válhassunk a lehetőségeinknél. Az, hogy elérhető közelségbe tud-e kerülni az álmaink megvalósítása, sok esetben a kreativitáson múlik, amit a pszichológiában többek között a problémákhoz való hozzáállás szokatlan megoldásának képességeként is értelmeznek.

Nekem szerencsém volt, mert már a gyógytornász képzésen nagy hangsúlyt fektettek a tanáraink ennek a fejlesztésére. Ugyanis egy állami intézményben dolgozó, jó fizioterapeuta elengedhetetlen képessége, hogy edzőtermet tudjon varázsolni egy rozoga székből, némi megnyúlt fásliból és egy félig leeresztett pöttyöslabdából is, mert bár az utóbbi évtizedben a kórházi eszköztárak felszereltsége jelentős fejlődésnek indult, de még erős kontrasztot mutat a magánrendelőkével. Volt egy oktatónk, aki a tarisznyánkba azt a gondolatot tette búcsúzóul, hogy mindig legyen nálunk egy féltégla, amikor dolgozunk. Mit sem sejtő zöldfülűekként megmosolyogtuk tanácsát, de a nagybetűs életbe csöppenve hamar rájöttünk, hogy valóban nagyon hasznos és multifunkcionális eszköz, amiből sose árt a közelünkben tudni párat.

Gyermekgyógytornászként megtapasztaltam, hogy a méregdrága, színes-szagos, de korlátozott felhasználási lehetőséggel bíró, egysíkúan zenélő műanyagförmedvények helyett kupakokat, gombokat, csipeszeket és papírgalacsinokat alkalmazva egy egészen új dimenziója nyílik meg a terápiás lehetőségeknek és a gyermeki kreativitásnak is. És rájöttem arra is, hogy gyurmaragasztóval szinte bármi orvosolható, legalábbis átmenetileg, így a klasszikus WD-40/duct tape duó mellé mindenkinek javaslom megfontolásra a talonban tartását.

Összességében abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy az SM előtti életem remek felkészítő terep volt arra, ami a diagnózison túl várt rám. Nyilván hatalmas előny a szakmai tudás, hogy nagyjából értem, mi, miért és hogyan történik, vagy legalábbis ismerem a tankönyvi normált és alapos önelemzéssel ki tudom bogozni az összekuszálódott (ideg)szálakat, amiket kicserélni épekre nem tudok, de megérteni az aktuális lehetőségeimet, és ha kerülőutakon is, de valahogyan eljutni a szituációk megoldásáig igen.

Amihez van, hogy egy gurulós bárszék elég, amire kevesen gondolnánk első blikkre, mint segédeszköz, pedig nagyon hasznos találmány. Hiszen hol van az leírva, hogy csak állva lehet a konyhapultnál serénykedni, vagy felmosni. Néha a modern technika vívmányainak a megfelelően adaptált alkalmazására van szükség - így egy ideje a kanapén henyélve is tudok porszívózni, a bevásárlást pedig már évek óta onnan intézem. Sokszor a logisztika segít, mert ha jó ütemezéssel végzem a feladataimat, sokkal többre vagyok képes, mintha mindent és azonnal akarnék megcsinálni. Jó, igazából mindent és azonnal akarok, de megtanultam, hogy úgy nem megy, viszont kellő pihenőidőket beiktatva igen. Számomra vitathatatlanul a legnehezebb, de működő stratégia az elakadásokon való túllendülésre a segítségkérés. Ebben még van hova fejlődnöm, de megnyugtató a tudat, hogy van rá lehetőség. Ehhez mondjuk elengedhetetlen egy jelen levő és biztonságot nyújtó társ és egy tettrekész szociális védőháló léte. 

Tény, hogy bár egyáltalán nem örülök neki, de sokszor jelenti a megoldást az elfogadás, ám odáig mindig hosszú és rögös út vezet, viszont feladás sosem. Mert kénytelen vagyok elfogadni, hogy vannak olyan vágyaim, amiknek a megvalósítását ellehetetlenítik az adottságaim, de képes vagyok azokat elérhetővé transzformálni, ha teljesíthető célokat tűzök ki és/vagy alkalmasabb segédeszközökkel támogatom az elérésüket.

És vannak azok a helyzetek, amikor az összes eddig felsorolt lehetőség fúziója adja a megoldást. Így például büszkén mutathatom be a múltkori, terepen szerzett tapasztalataim alapján megszületett vágyam megtestesülését, a monster truck-omat.

"Per aspera ad astra." tartja a latin közmondás, azaz göröngyös út vezet a csillagokig - ma kaptam egy tereprollátort, hogy végig tudjak menni rajta. 

Szeretettel: H.