Családmese - ötvenhat

Szerettem volna egy nagyívű mesével megemlékezni az 1956-os forradalom hőseiről, de inkább elmesélek néhány történetfoszlányt, amit a felmenőimtől hallottam. 

Az apai nagyapámat a hatvanhét évvel ezelőtti eseményeket feldolgozó könyvek csak "mérnök Röfi"-ként említik. Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy többször is volt alkalmam meghallgatni az anekdotáit. Mert ő túlélte. Elmondása szerint legalább kétszer mentette meg az őrangyala a biztos haláltól azokban a napokban. Először amikor Budáról akart visszajutni a Ferencvárosba, a csapatához, de annyira lőttek a Lánchídon, hogy képtelenség volt élve átjutni, s így inkább visszafordult. Aznap nagyon sokan odavesztek a harcokban. Másodszor pedig akkor, amikor elfogták a szovjetek. Őrszemként teljesített szolgálatot az üllői úti Örökimádás templom tornyában, fegyvertelenül. Ezért nem lőtték azonnal agyon, hanem a bíróságra bízták a döntést. Letöltendőt kapott, de életben maradt. 

Mindeközben a családom másik, egy peremkerületben élő ága csak a rádióból értesült arról, hogy kitört a forradalom. Pestszentlőrinc falusias jellegű utcácskáiban csend és béke honolt az első napokban. El se akarták hinni a hallottakat, így bebicikliztek a Határ útra megnézni a saját szemükkel, igazak-e a hírek. Igazak voltak, sőt rövidesen hozzájuk is megérkezett a harcok zaja. A szovjet tankok a szomszédos Üllői úton döbörögtek végig, nyomukban pusztítás. A család lemenekült a pincébe, ott volt a legbiztonságosabb. Az akkor másfél éves édesanyámat egy paplanba csavarta az édesapja és úgy szaladt vele az óvóhelyre. Azt csak leérve vették észre, amikor a kicsomagolták a dunyhát, hogy az üres. Valahogy útközben kicsúszott belőle a gyerek. Szerencsére megtalálták az udvaron, sértetlenül és levitték. A zöldségtároló ládákon alakították ki a babaágyat neki a dohos, sötét pincében. Ezekből a napokból vannak az első emlékképei. 

Bár életre szóló lelki traumákkal, de a családomból mindahányan túlélték. Nem mindenki volt ilyen szerencsés. Sok borzalmat kellett átélnie a nagyszüleim generációjának. A legtöbbjüket az '56-os eseményekre már megedzette a világháború. Nagyapámat például Drezda lebombázása, de arról majd Valentin-napon mesélek. 

Nekünk - hála az égnek - fogalmunk sincs, milyen az életünkért, a szabadságunkért harcolni. Ők megtették helyettünk, értünk. 

Tisztelet a hősöknek!

Szeretettel: H.

(A fényképek nagyapám hagyatékából kerültek elő.)