Mese a járatlan utakról

 #esemmese #eletmese

Sokszor nehéz elindulni, kiváltképp, ha ismeretlen terepre merészkedünk. De tény, hogy van igazságtartalma a gyakran hangoztatott frázisnak: "life begins at the end of your comfortzone", azaz az élet a komfortzónádon kívül kezdődik. 

Életemnek csak egy nagyon rövidke szakaszában voltam igazán spontán, szinte bármit bevállalós, már-már felelőtlenül merész, de való igaz, hogy a legtöbb igazán emlékezetes dolog akkor történt velem, amikor hagytam magam sodródni, amikor hagytam, hogy történjenek velem váratlan dolgok. De rosszul viselem a meglepetéseket, ez szériatartozékom, sajnos. Pedig mennyi izgalmas kaland van odakint a világban! Csak el kell indulni, mert a világ ajtaja mindenki előtt tárva-nyitva áll, de átlépni rajta senki nem tud helyettünk. Ezt belátva, vettem egy nagy levegőt, toppantottam hármat a hétmérföldes gumicsizmámmal, minden bátorságomat összeszedve odasomfordáltam abba az ajtóba és óvatosan átkukucskáltam - mondjuk most nem egy zuhanó repülőből kellett kiugranom egyedül, ejtőernyő nélkül a túlélés reményében, így jóval könnyebb dolgom volt. De ez a könnyű-nehéz kérdés annyira relatív. Mindig, mindenkinek az a legnehezebb próbatétel, ami előtt éppen áll. Aztán utóbb már bizonyosságot nyer a legtöbb esetben, hogy felesleges, vagy legalábbis túlzó volt annyit rágódni miatta, vagy addig halogatni azt a bizonyos lépést, de hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje.

Én túlaggódó-agyonszervező típus vagyok, aki megtalálta a zsákjára a foltját - szóval amit én nem tolok túl, azt megteszi helyettem Ő. Mondják, hogy az az igazi boldogság, amikor megtalálod az azonos mentális betegséggel küzdő társat magad mellé - azt hiszem, a mienk telitalálat, amolyan hárompálcás a céllövöldében. Így teljes egyetértésben bújtuk az internetet, leveleztünk, telefonáltunk az elmúlt fél évben, miután a tél végén elhatároztuk magunkat, hogy márpedig mi csakazértis újra fürdeni fogunk a tengerben.

Ép, egészséges emberként, ha a lehetőségei adottak, egy nyaralni vágyó csak beül az autóba, lepöfög vele a tengerig, akár csak bízva benne, hogy valahol majd úgyis talál szállást és jól érzi magát sodródva az árral.

Mozgáskorlátozott, gyengített immunrendszerű, majrés organizátorként meglépni egy ilyet pár fokkal bonyolultabb. Önmagában a tökéletes szállás megtalálása egy negyedéves kutatómunka eredménye. Pedig nem volt sok elvárásunk, csak annyi, hogy legyen akadálymentes, a fertőzésveszély minimalizálása miatt kellően szeparált, közvetlen vízparti - számomra is megközelíthető vízparton, szóval a sziklás, betonozott és lépcsős helyek kilőve -, olyan helyen, ahol még a szezonon túl is élvezhető a víz - elkerülendő a tömeget, és a nyári forróságot -, de emberi időn belül elérhető autóval. A szálláskereséssel párhuzamosan információkat kellett gyűjtenem minden elképzelhető és ép ésszel elképzelhetetlen dologról - egy kisebb útikönyvet megtölthetnék vele, amennyi kérdésre választ szereztem. Nem csak a programokról, hanem a mozgáskorlátozottak jogairól és lehetőségeiről, a parkolási igazolvány használatáról. Horvátországban például a parkolókártya csak és kizárólag a mozgássérülteknek kijelölt parkolóhelyen történő megállásra jogosít fel, abban pedig nem bővelkednek, viszont ellentétben a hazai gyakorlattal, ott átlagosan tíz percen belül elszállítják és nagyon komolyan büntetik az engedély nélkül odaparkolókat.

A társadalom érzékenyítése a parkolóhelyek tiszteletben tartásán kívül a hazaihoz hasonló szinten tart. A legtöbb ember kedves és segítőkész, ha egyértelműen látszódik rajtad a rászorultságod, vagy tud a létezéséről, de mivel én bármit megteszek azért, hogy ez a lehető legkevésbé legyen észrevehető, így akadnak afférok. Az átlagpopuláció fejében a mozgássérült kerekesszékben ül, hiányzik néhány végtagja, vagy öreg és nagyon lassan csoszog a botjára támaszkodva. Ebbe a világképbe nehezen fér bele a káprázatos lényem, amint a tűzpiros rollátorával száguldozik - bár ebben azért van némi barokkos túlzás -, majd időnként leül rá pihenni. Még meg kell tanulnom, hogy ne érdekeljen különösebben, hogy "mit szólnak majd mások" és ne hagyjam, hogy a környezetből érkező (vissza)jelzések a kedvemet szegjék a világ felfedezésében. Járatlan út ez még nekem, de "life begins at the end of your comfortzone".

A próbaindulás egész jól sikerült. Vigyázz világ, mert lehet, hogy felbátorodom!

Szeretettel: H.