Rémmese az akadályokról

Bevallom, egy ideje alkotói válságban vagyok. Sokmindenről írnék, de még túl kuszák a mesék a közzétételhez. Viszont ma volt az első kontrollom az új helyen, egy másik országos SM centrumban, ami megoldotta ezt a "dugulást" - legalább ennyi haszna biztos volt.

Egy egészséges embernek fogalma sincs, miért fontos az akadálymentesítés. Tudom, "ép ésszel" felfoghatatlan, hogy egy-egy lépcsőfok, magasabb padka, vagy keskeny ajtónyílás problémát jelenthet valakinek, hiszen normál élethelyzetben ezek fel sem tűnnek. De tapasztalatból mondom, hogy ezek mindegyike akkora akadály egyeseknek, amit egyedül nem tudnak legyőzni, mert egyszerűen képtelenek rá. És az ezzel való szembesülés egyfelől rettenetesen fájdalmas, másrészt jelentős hátráltató tényező, harmadsorban pedig vérlázító a hozzám hasonló, túlfejlett igazságérzettel bíró egyéneknek.

Az akadálymentesítés eredendően arra lenne hivatott, hogy mások segítsége nélkül, önállóan tudjanak boldogulni például a mozgáskorlátozott emberek is olyan hétköznapi helyzetekben, mint egy orvosi vizsgálaton való megjelenés, vagy hivatali ügyintézés. Még szerencse, hogy ez 25 éve törvény adta jogunk is - 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról -, ami végülis csak negyed évszázad, szóval lehet, hogy nem kéne ilyen türelmetlennek lennem?!.

Észrevételeimmel első körben a területileg illetékes betegjogi képviselőhöz fordultam, aki természetesen pont szabadságon van, így mielőtt esélyegyenlőségi biztosi pozíciót kérvényeznék a hülye járások hivatalában, gondoltam veletek is megosztom a tapasztalataimat a mostanság úgyis oly' divatos társadalmi érzékenyítés jegyében.

A kerettörténet röviden: előjegyzett időpontra érkeztem a patinás fővárosi kórház neurológia ambulanciájára. Primer progresszív sclerosis multiplex-szel élek, rollátorral (brutál menő gurulós járókerettel) rövid távon járóképes vagyok, az otthonomon kívül azzal közlekedek, és egyébként érvényes mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal rendelkezem. A pontokba szedett panaszaimat küldtem el a megfelelő helyre, de nektek kiegészítettem a reflexióimmal is.

A kórház területén töltött 2 óra 10 perc 39 másodperc alatt az alábbi - változásért kiáltó - tapasztalatokat gyűjtöttem:

1. A neurológiai szakrendelés bejáratának közelében sehol nem található mozgássérülteknek kijelölt parkolóhely. - Ez elég szívás, ha sík terepen úgy 100 méterre vagy hitelesítve, az épület meg egy hegyoldalban van.

2. Az épület bejárata látszólag akadálymentesített, de valójában egy kerekesszékkel önállóan közlekedő személy sem tud bejutni mások segítsége nélkül. Az ajtóhoz vezető rövid rámpa egy jelentős szintkülönséggel indul, ami már akadályt jelent, és egy duplaszárnyú ajtó zárt felének fut neki, amit a kb. 2-2,5 méteres magasságban levő retesszel lehet kinyitni, belülről. - Itt már elmormolsz pár gorombaságot, ami nem méltó egy úrilányhoz, és áldod az eget, hogy a hűséges és magas fegyverhordozód veled van.

3. A bejáraton belüli rámpa félelmetesen meredek, ránézésre bőven meghaladja a hivatkozott rendeletben megszabott 5%-ot, nincs korlátja és elegendő szabad terület sem az elején és a végén (OTÉK 66§ (2) a-h). - Halálfélelmedben túlélő üzemmódba kapcsolsz, és a jövő heti kanalaidat is felhasználva felküzdöd magad.

4. A belső, kétszárnyú lengőajtóra már ki sem térek, az volt a legkisebb akadály. Végülis két idegen segítségével be tudtam rajta jutni... - Igen, az egyik hóna alatt átbújva, miközben rágyújtottam a "bújj, bújj, zöld ág"-ra, és már csak nevetni tudtam, azt hiszem, kínomban.

5. Az épületben nem találtam mozgáskorlátozottak számára kialakított mellékhelyiséget, bár lehet, hogy nem kerestem eléggé. - Ó, ez részletkérdés, gondolná a kedves Olvasó, aki téved.

6. Az orvosi rendelő egy szűk folyosó sarkában van, a rendelő ajtaja nem nyitható ki teljesen, továbbá magas, nem akadálymentesített a küszöb. - Konkrétan nem fértem be a rollátorral, de ez azért nem okozott gondot, mert akkora volt a küszöb, hogy úgyse tudtam volna vele átmenni rajta...

7. Távozáskor kifizettették velünk a parkolási díjat az érvényes mozgássérült parkolóigazolvány ellenére, arra hivatkozva, hogy "az a szabály, hogy nincs kivétel". - De ebbe a fentiek után már bele sem megyek...

Vízkereszt, vagy amit akartok.

Szeretettel: H.