Mese a meséről



Felmerül a kérdés, hogy miért pont mesék?!.

Ennek számtalan magyarázata van. A legkézenfekvőbb az, hogy mert miért ne?

A meséknek minden életkorban és élethelyzetben megvan a létjogosultsága, hiszen minden életkornak és élethelyzetnek megvannak a saját meséi. A mesék kedvesek, még akkor is, ha néha elsőre nem úgy tűnnek, pedig mindig bennük van a varázslat és a csoda lehetősége. A mesék sokmindenre megtanítanak, illetve mindenre, ami igazán számít. A meséket nem feltétlenül kell komolyan venni, bár bizonyos aspektusai véresen komolyak. És leginkább, mert a mesék káprázatos birodalmába menekülni a komor világ szürkesége elől, jó.

Kiskoromtól fontosak számomra a mesék, végigkísérték az egész életemet, hallgatóság épp annyiszor voltam, mint mesélő, és máig nem tudom eldönteni, melyik oldalon szeretek jobban lenni. 

Anyukám végigmesélte a gyerekkorunkat, nem múlt el este történet nélkül, és ez nyilván meghatározó élmény és remek alap. A játékosság és a mesevilág azóta is része a családunknak, elég csak a képzeletbeli bejárónőnkre, Alice-ra (ejtsd: Álícse) gondolni, aki mindent megcsinál helyettünk, amíg mi egész nap a kanapén henyélünk... 

Idővel én is elkezdtem mesélni a kisebbeknek, élveztem, ahogy csillogó szemekkel figyelnek a történetekre, hosszan érlelődik és dolgozik bennük, amit hallottak, és ki tudja, talán egy fikarcnyival jobb emberré váltak ezen élmények által, de én egészen biztosan. 

Később szakemberként hamar felismertem, hogy a gyerekekkel sokkal könnyebb dolgom van, ha egy mesevilágot varázsolunk magunk köré a terápiás helyzetekben, melyeknek velük együtt imádtam minden percét. Ki ne szeretne hős tűzoltó, vagy tanuló nindzsa, esetleg megmentésre váró hercegnő, vagy sérült süni lenni, vagy az összes egymás után, munkaidőben? 12 évet végigjátszottam a gyerekekkel a magunk tákolgatta mesebirodalmunkban, sok kópéval megvolt a saját mesénk, és ahogy haladt előre a történet, észrevétlenül ügyesedtek, erősödtek, fejlődtek a mesehősökkel együtt.

Aztán beütött a covid. Hirtelen vége lett a szabad világnak, beszűkült az élettér. Egy belvárosi lakásban ért minket a lockdown, és tudtam, hogy valamit tennem kell, hogy ne csavarodjunk bele ebbe a merőben új, ismeretlen és félelmetes helyzetbe. Egyből a mesékhez nyúltam, eleinte a meseirodalom kész műveivel múlattuk az időt - örök hála Boldizsár Ildikónak a remek ajánlásokért -, de rövidesen saját meséket kezdtem farigcsálni esténként, személyre és történésre szabva, feszültségoldó jelleggel. Így született meg a saját mesefolyamunk Vityillóka hercegkirálykisasszony és Bodega hercegkirályfi főszereplésével, ők köszönnek vissza itt is egy-egy történetben. 


Főhőseink abban az időben, 2020 tavaszán, még csak bolyongtak hazátlanul-házatlanul a sűrű, sötét erdőben, el-eltévedve, néha megpihenve egy kristálytiszta vizű, hegyi patak partján, vagy egy elhagyatott vadászlesen, de éjt nappallá téve keresték az otthonukat, a kacsalábon forgó palotát, mindhiába. Jött az összes rémség és szörny, ami valaha a világirodalomban előfordult, de megküzdöttek velük és nem adták fel, minduntalan tovább kutakodtak, kitartásukat látva pedig egyre több segítő szegődött melléjük, és képzeljétek, pont, mint a mesékben, mikor már teljesen elcsigázottak és reményvesztettek voltak, egyszercsak meghallottak egy elég távoli, nagyon halk és rettenetesen hamis nyikorgást. A táltos paripájukra felpattanva elindultak a hang forrásának felkutatására, és így jutottak el három nap és három éjjel vágtázva az üveghegyen is túl, oda, ahol a kurtafarkú malac túr, s mikor odaértek, megpillantották az álmaikban oly sokat látott otthonukat, a vidéki, hegyekre néző, kacsalábon forgó palotát. Még nem tökéletes, de majd azzá varázsoljuk! - ígérték országnak-világnak, s egymásnak egybehangzóan, hiszen mindketten jól tudták, ha nem nyikorgott volna a kacsaláb olyan rémesen hamisan, sose találtak volna oda, haza. És azóta is meg sem állnak, építgetik-szépítgetik a palotát, zsírozzák, hangolják a kacsalábat. Sok munkájuk eredményeképpen már nem hallatszik olyan messzire a nyikorgás, erőst fülelni kell, ha valaki meg akarja találni az odavezető utat... Aki nem hiszi, járjon utána.

Szeretettel: H.


Ps. Kapcsoljátok ki a tv-t, ássátok el a tabletet és a telefont, helyettük meséljetek ti a gyerekeknek és egymásnak, meg sajátmagatoknak, mert mesélni jó! Ti is szoktatok?

Megjegyzések

A legtöbbször elmesélt

esem / mese - jackpot és royal flush

Mese arról, ami a szemnek láthatatlan - 'behind the scenes'

Kedveseim!